Kajak-kenu Eb – Kopasz Bálint futamgyőzelemmel kezdett, öt magyar továbbjutó

Győr+ Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt
2026.06.11. 14:10

A kajakos Kopasz Bálint, Lucz Anna és Balogh Gergely megnyerte előfutamát a portugáliai Montemor-o-Velhóban csütörtökön megkezdődött kajak-kenu Európa-bajnokságon, mellettük pedig egyelőre további két magyar egység harcolta ki a döntőbe jutást.

A kissé oldal- és hátszeles időben rendezett délelőtti program során férfi K-1 1000 méteren Kopasz Bálintnak, a Győr 28 éves kajakosának győznie kellett első pályáján, hogy kihagyhassa a középfutamot, s ez nem okozott neki gondot. A legjobban a szerb Bojan Zdelar kezdett, aki egészen 750 méterig vezetett is, de aztán az addig második helyen haladó, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz könnyedén elment mellette és végül közel egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba. A vert mezőnyben volt többek között Párizs bajnoka, a cseh Josef Dostal is.

“Az volt a célom, hogy ne kelljen középfutamoznom. Jól ment a pálya, ennek örülök, bár még nem sikerült teljesen átállnom a repülés óta” – mondta a magyar szövetségnek Kopasz utalva a keddi utazásra és az egyórás időeltolódásra. – “Szombatra ennél jobb pályát remélek, maradt még bennem, úgyhogy bizakodó vagyok. A célom az, hogy az első három között végezzek.”

Az Atomerőmű SE 21 éves kenusa, Juhász István is olimpiai számban szerepel az Eb-n, neki az első három hely valamelyikét kellett megszereznie ahhoz, hogy egyenes ágon jusson be az ugyancsak szombaton sorra kerülő döntőbe. Nagyon bátran kezdett, 250-nél ő evezett át elsőként, a folytatásban azonban visszaütött az erős rajt, visszaesett, így féltávnál már csak az ötödik helyen haladt. A második 500 métert viszonylag jól bírta, aminek köszönhetően hatodik lett, ez pedig azt jelenti, hogy pénteken, a középfutamban harcolhatja ki a legjobb kilenc közé kerülést. A futamgyőzelem az olimpiai és világbajnok cseh Martin Fuksáé lett.

A női kajak egyesek 1000 méteres számában, amely nem szerepel az ötkarikás játékok programjában, és amelyben tavaly Csikós Zsóka nyert, a 2024-ben világbajnok Kőhalmi Emese mutatkozott be magyar részről. A Kovács Katalin Akadémia 24 éves versenyzője rögtön a rajt után az élre állt, végig vezetett is, de a hajrában a belga Hermien Peters váratlanul nagy csatára kényszerítette és némi meglepetésre meg is verte. Mivel csak a győztes lépett egyből a fináléba, Kőhalmira pénteken vár még egy középfutam.

A szegediek 2007-es születésű kenusa, Paragi Petra élete első felnőtt Eb-jén szerepel, ráadásul mindjárt olimpiai számban, 200 méter egyesben. Ezzel együtt nem ijedt meg a feladattól, ezt már az előfutamban bizonyította, ugyanis remek versenyzéssel a második helyen zárt az olasz Olympia Della Giustina mögött és a címvédő lengyel Dorota Borowska előtt, így két ellenfelével közösen már finalista.

“Nagyon örülök, ezzel az eredménnyel valószínűleg jó pályára kerülök majd a döntőben, amelyben az lesz a célom, hogy mindent kiadjak magamból és úgy érezzem, mindent megtettem” – nyilatkozott a 18 éves versenyző, aki elárulta, egészen a rajt napjáig nem izgult, most azonban nagyon. – “Szerencsére úgy tűnik, ez jól jött, bár nem igazán éreztem, hogy jó pályát teljesítettem. Remélem, a fináléban jobb lesz. Próbálom élvezni, hogy itt lehetek és minden pillanatot megélni.”

A férfiak hasonló számában – amely nem olimpiai – Hodován Dávid ugyancsak a tavalyi győztes, a spanyol Pablo Grana mellett lapátolt, s neki is sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Grana és az orosz Szergej Szvinarev mögött ért be, s így már ő is készülhet a szombati fináléra.

A kajak egyesek 200 méteres versenyeiben – amelyek már szintén nem szerepelnek az ötkarikás programban – az újpesti Lucz Anna és a vasasos Balogh Gergely képviseli a magyar színeket. Előbbi címvédőként szállt vízre Montemorban, utóbbi pedig ebben a számban idén először szerepel a nemzetközi porondon. A sprintereknek a rajtgép meghibásodása miatt hosszú perceket kellett várniuk arra, hogy teljesíthessék előfutamukat, de ez – legalábbis kívülről úgy tűnt – a magyarokat nem zavarta meg. Lucz és Balogh is elsőként ért célba – utóbbi ráadásul 33.378 másodperces idejével nem hivatalos világcsúcsot repesztett – és ez mindkettőjük számára döntős folytatást ér. A nőknél szombaton, a férfiaknál vasárnap rendezik az éremcsatát.

A dél utánra nyúló délelőtti programban mutatkozik be a két kajak négyes – Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente és Tótka Sándor, illetve Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna -, míg az ugyancsak 500 méteren versenyző vegyes kenus kvartett – Opavszky Réka, Csorba Zsófia, Kollár Kristóf és Fejes Dániel – már ott van a szombati döntőben, mivel ebben a számban csak nyolc hajó nevezett.

Később:

előfutamok 12.40 és 17.00

péntek:

középfutamok 10.00 és 16.00

szombat:

döntők 11.30 és 15.30

vasárnap:

döntők 10.00 és 15.30

Kapcsolódó témák: #Európa-bajnokság | #kajak-kenu | #Kopasz Bálint |